Évek óta ugyanazok a munkahelyválasztás legfontosabb szempontjai, az első továbbra is a fizetés, amit az alkalmazottak 85 százaléka tart fontosnak - közölte az MTI-vel pénteken a Randstad.
Az talán nem újdonság, hogy a munkavállalók többsége nagymértékű stressznek van kitéve, az már inkább, hogy a tavalyi évben rekordmagas volt azoknak az aránya, akik túlzott nyomás alatt dolgoztak. A munkavédelmi törvény éppen ezért már több mint egy évtizede előírja, hogy a munkáltatóknak legalább háromévente fel kell mérniük, hogy milyen pszichoszociális kockázatoknak vannak kitéve az alkalmazottak, de erre eddig nem túl sok figyelmet fordítottak. A Budai Egészségközpont szakemberei szerint ez azonban most megváltozhat, miután a járvány hatására tömegesen jöttek elő olyan tünetek, amelyek a dolgozók rossz mentális és fizikai állapotáról tanúskodnak, ami végső soron a vállalat eredményességén csapódik le. Másik fontos tényező, hogy korábban a munkaerőhiány, napjainkban pedig a válságközeli gazdasági környezet miatt egyre fontosabbá válik a megfelelő munkaerő megtartása, azonban ehhez el kell érni annak elköteleződését.
A négynapos munkahét mostantól állandó juttatás a San Francisco-i székhelyű, e-kereskedelmi fejlesztő cég, a Bolt alkalmazottai számára - írja a CNBC.
A home office robbanásszerű elterjedése, illetve a jelenleg kialakulni látszó hibrid modell nem értékelte le a munkahelyi környezetet, hanem éppen ellenkező irányú folyamat zajlik: az irodának az otthonunkkal kell versenyeznie. Mindez a korábbiaknál komolyabb zöld növényi környezetet kíván meg a Gourmet Garden egyik alapítója szerint. Sirály Péter úgy látja: a munkavállalók nyomására terjednek a szép, és a levegő minőséget is javító növényekkel burkolt felületek.
A Z generáció szerint kiváló cégvezető lesz belőlük, mivel tanulékonyság, alkalmazkodóképesség, kreativitás és kíváncsiság jellemző rájuk. A jövő vezetői szerint 2050-ben diploma helyett a vizsgával nem megszerezhető szociális készségeken lesz a hangsúly, és a vezetői képességeket nem feltétlenül az iskolapadban, hanem a munkahelyi ranglétrát végig járva fogják megszerezni – derül ki az Adecco Csoport #CtheFuture Z generációs felméréséből.
Az Y és Z generációs munkavállalók megtartása egyre nagyobb kihívást jelenthet a vállalatok számára az OTP Bank megbízásából készített friss felmérés szerint. A két korosztály válaszadóinak 46 százaléka folyamatosan nyitott szemmel jár, hátha adódik az éppen aktuálisnál jobb munkalehetőség. Az álláskeresési eszközök bővülésével manapság ráadásul jóval könnyebb dolguk is van a fiataloknak, ha új munka után néznek. A felmérésből az is kiderül, hogy a fiatalok milyen szempontokat vesznek figyelembe elsődlegesen jövendőbeli munkahelyük kiválasztásakor.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Jó rejtekhelyet választott az ukrán katona.
Ráadásul a helyszín is egyezik.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.